EFOP 1.3.9-17pályázat beszámolója: Nagy sportágválasztó – nagyrendezvény

Beszámoló a Nagy sportágválasztó rendezvényről
2018. május 31.

Május utolsó napján szerveztük meg diákok, pedagógusok, szülők, vendégek körében a gércei sportágválasztó rendezvényt.
Az az előzetes beszélgetések során kialakult felismerés vezényelt bennünket, hogy olyan sportágakat népszerűsítsünk a tanulók körében, amelyek elérhető közelségben vannak, s ha elnyerik a tanulók tetszését, felkereshetik a közeli városokban, falvakban működő sportegyesületeket.
A rendezvény több helyszínen zajlott.
Az iskola tornaszobájában a szivacskézilabda alapjaival ismerkedhettek meg a tanulók. Az ikervári utánpótlás csapat edzője (a győri Audi csapat utánpótlását neveli) tartott alsós tanulóinknak edzést. Különböző dobásformákat és formációkat gyakoroltak.
A kosárlabdások celldömölki CVS képvisel
Az asztalitenisz képviselői Celldömölkről érkeztek. Két edző és két versenyző foglalkozott a gyerekekkel, két tanteremben felállított pingpongasztalon tanították meg a tenyeres és fonák ütést, a szervát, az adogatást és a pörgetést. Rövid bemutató után egyenként tanították a sorra következő gyerekeket, figyelmeztették őket a helyes ütőfogásra, magyarázták a labda fogadást, az ütés erejét.
Bánhegyi Adrienn és Bánhegyi Kata kőszegi világbajnok kötélhajtók látványos bemutatókkal csábították a tanulókat, majd néhány egyszerű formulát tanítottak nekik. Előkerült a két nagykötél is, a lányok édesanyja számolta az ütemet és hajtotta a köteleket egyik oldalon, a másikon egyik 8. osztályos fiút fogtak be a feladatra. Bíztatták a gyerekeket, felhívták a figyelmüket, mire kell odafigyelniük.
Mórocz József, helyi vállalkozó az autósport képviselőjeként volt jelen a rendezvényen. Számtalan rally autót sorakoztatott fel a sportpálya mellett, a gyerekek beülhettek az autókba, kérdezhettek, tájékozódhattak.
Verebély Zsolt a káldi Természetjáró és Tájfutó Egyesület vezetője mátrix pályát állított fel a falu sportpályáján, ahol 16 számozott bója és ötfajta térkép várta a versenyzőket. A számítógéppel kiértékelt pályák nemcsak az időt mutatták, hanem az esetleges hibákat is számon tartották. Az 5. pályán a felnőttek versengtek a hibátlan feladatellátás és a legjobb idő megszerzéséért.
Herceg Attila zumbaoktató végigtáncolta a napot a felső tagozatos iskola alakulóterén. Több formációt táncoltak el a 40 perces turnusonként érkező csoportok a tűző nap ellenére.
A Crazy Legs Dance School tánciskola hip-hop produkciót mutatott be.
Tornamóka mozgásfejlesztő központ akadálypályáját a legkisebbek is teljesíteni tudták. Ügyesség, mozgáskoncentráció egyaránt kellett a gyakorlatok gyors és hibátlan végrehajtásához.
A nap végi megvendégelésben szakács vezetésével, önkéntesek segítségével készült a tortillába tekert gyros.
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat ezen az emlékezetes délutánon.

Beszámoló a Gércei sportágválasztó rendezvényről