Tanévkezdési támogatás

Tájékoztatom a szülőket, hogy a települési önkormányzatok tanévkezdési támogatást (10. 000Ft/tanuló) nyújtanak a következő feltételekkel:

– jövedelemigazolás (a tanévkezdési támogatás megítélésének feltétele, hogy a családban az egy főre jutó nettó jövedelem ne érje el a 110 000 Ft-ot)

– kérvény kitöltése (a polgármesteri hivatalban Vadasfai Andrea szociális előadó nyújt segítséget, és ad részletes tájékoztatást)

– középiskolásoknál Iskolalátogatási igazolás.

A támogatási igényeket augusztus 19-ig lehet benyújtani. A támogatás felhasználását számlával szükséges igazolni, amit a kérelmező (a szülő) nevére kell kiállíttatni.

Gérce, 2016. 07.27.                                                                Németh Ildikó intézményvezető

 

 

Nyári Erzsébet-tábor Zánkán

 

A nyári táborral kapcsolatos információkat tartalmaznak a következő mellékletek. Orvosi igazolásra nincs szükség, a szülő a táborozás előtt 3 nappal aláírásával igazolja, hogy gyermeke egészséges. A nyilatkozatokat a táborba magunkkal kell vinni.

Indulás: 2016.07.10 (vasárnap)  reggel 8 óra  – a gyerekkek a lakásukhoz legközebbi buszmegállóban várakozzanak.

A helyi vállalkozó autóbuszával (Erzsa-Transz) utazunk, odaútban kirándulást tervezünk a Kányavári-szigetre és a bivalyrezervátumba.

Visszafelé Hegyestű és Salföld nevezetességeit ismernénk meg.

Várható hazaérkezés: 2016.15. (péntek) 16 óra

(tovább…)

Kultúra napja

Erzsébet-tábor 2016.

Intézményünk idén is pályázatot nyújtott be Erzsébet-táborra, a döntésről még nincs hírünk.

Terveink szerint a tábor időpontja: 2016. július 10-16.

A tábor helyszíne:  Fonyód

A  részvételi költség szállásra és étkezésre tanulónként 2.000 Ft.

A tavalyi tapasztalat alapján az animátorok feladata a programok szervezése és lebonyolítása, melyet jelenleg még nem ismerünk. Ha eltérünk a felkínált programtól, annak költségét nekünk kell kifizetni (pl.: autóbuszos kirándulás, belépőjegyek, hajójegy). A későbbiekben – miután megismertük a hivatalos programot – tudunk csak dönteni erről, előzetesen 3.500Ft/fő költséggel kalkulálunk.

Az utazásért mindenképpen fizetni kell. Valószínűleg kirándulással egybekötött bérelt autóbusszal utazunk.

Előzetes kalkuláció szerint:

a bérelt autóbusz költsége (Gérce – Fonyód és vissza): 4.500 Ft/fő. Ha út közben kirándulni szeretnénk, az növeli a költségeket.

Összköltség tehát 10.000 Ft/fő.

A résztvevő gyerekek két részletben, május és június hónapban 5.000-5.000 Ft-ot fizetnek.

 

Gérce, 2016. május 9.

 

Németh Ildikó

intézményvezető

3. osztályosok a szajki kalandparkban

 

 

 

Tanítás nélküli munkanap

Április 20-án a nevelőtestület a tavaszi nevelési értekezlet keretében szakmai gyakorlaton vesz részt a Somlóvásárhelyi Széchenyi István Általános Iskolában. Tanítás nem lesz.

Tankönyvrendelés a 2016/17. tanévre

Tájékoztatjuk Önöket, 2016. április 15-től elérhetővé válik a KELLO által működtetett „Szülői felület”, melynek segítségével szeretnék a tankönyvrendeleléssel kapcsolatos szülőkre háruló feladatokat megkönnyíteni.

 

A szuloifelulet.kello.hu weboldalon az alábbi funkciók lesznek elérhetőek:

 

A szülő megtekintheti és jóváhagyását, illetve módosítási kéréseit jelezheti a Tankönyvfelelős részére:

 

  • gyermeke(i) tankönyvrendelésével,
  • gyermeke(i) iskola által nyilvántartott személyes adataival (ez a funkció adatvédelmi okokból regisztrációhoz kötött) kapcsolatban.

 

A fizetős státuszú gyermekek szülei részére az eddigi csekkes fizetési mód mellett, lehetőséget biztosítanak elektronikus számla igénylésére és más fizetési módok választására (utalás, bankkártyás fizetés).

 

A szülői felületen a szülő által jelzett módosítási igényekről az iskola értesítést kap. A módosítási kérések elfogadása, végrehajtása – a szülő módosítási szándéka – mindaddig nem jelent tényleges adatváltozást, amíg a jogosult tankönyvfelelős azt át nem vezeti.

Vas-és papírgyűjtés

 

Az iskola diákönkormányzata 2016. április 19-én (kedden) 13. 00-órától vasgyűjtést szervez.

A háztartásukban lévő vasanyagokat erre a napra szíveskedjenek összekészíteni.

( a kerítésen belül)

Papír gyűjtésére is sor kerül, amit a gyerekek folyamatosan hozhatnak az iskolába. Kérem Önöket, hogy az otthonukban fellelhető összes vas-illetve papír hulladékot az iskola diákjainak szíveskedjenek odaadni.

A diákönkormányzat a vasgyűjtésből befolyt összeget a tanulók táboroztatására, jutalomkönyvekre, gyereknapra és egyéb rendezvényekre fordítja.

 

Gérce, 2016. április 15.

Biczóné Binder Gyöngyi

diákönkormányzat-vezető sk.

Beiratkozás a 2016/17. tanévre

FELHÍVÁS

az általános iskolákba történő beíratásra

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2016/2017. tanévre történő általános iskolai beíratások ideje:

2016. április 15. (csütörtök) 8.00 – 19.00 óra között és április 16 (péntek) 8.00-18.00 óra között.

 

A szülő köteles tanköteles gyermekét a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes

vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.

Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványt

és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni.

Kultúra napja 2016.

2016. április 8-én 17 órától rendezzük a művelődési házban az iskolai Kultúra napját. A rendezvényre a belépődíj önkéntes adomány, amellyel a Gércei Iskola Diákjaiért Alapítványt (GIDA) támogatjuk. A műsor szünetében jótékonysági üdítő- és sütemény vásárlás lesz, a befolyt összeg szintén az alapítvány bevételét növel